Filipe Mota és Hugo Hernández egy éve érkezett Magyarországra, az ETO-SZESE csapatához. A portugál irányító és a spanyol balszélső Magí Serra mellett jól érezte magát Győrött, az edzőváltás után azonban gyökeresen megváltozott a helyzetük. A két légiós szerint ennek óriási szerepe volt a csapat tavaszi mélyrepülésében. Erről, és magyarországi tapasztalataikról kérdeztük őket. Az interjúból kiderül, Hernández a szezon végével befejezte pályafutását, a jövőben már a civil életben próbál érvényesülni.

Filipe Mota (Fotó: etokc.hu)

Egy éve érkeztetek Győrbe. Hogy éltétek meg ezt a szezont, milyen új tapasztalatotok volt?
Hernández: Nagyon tetszik nekem Magyarország, és a magyar emberek. Az NB I pedig nagyon erős, küzdelmes és szoros bajnokság. Megadatott az a lehetőség, hogy megismerkedjek egy másik kultúrával, új emberekkel, és új barátokat szerezhettem, ennek nagyon örülök. Ez az egy év próbára tette a magánéletemet, de a párommal még komolyabbá vált a kapcsolatunk. Szeretném megköszönni mindenkinek, akik segítettek nekünk.
Mota: Az első 4-5 hónap, a karácsonyig tartó időszak nagyon jó volt minden szempontból. Utána jött egy olyan radikális változás, ami 180 fokos fordulatot hozott. Nekem nem ez az első eset, hogy hazámtól távol kézilabdáztam, korábban játszottam már Spanyolországban. Mindig jó egy új tapasztalat, akár jó, akár rossz. Én is nagyon örülök, hogy megismerkedhettem új emberekkel és barátokat szerezhettem. Persze én is nagyon köszönöm mindenkinek, akik segítettek nekünk mindenben.

Saját szezonbeli teljesítményetekkel elégedettek vagytok?
Hernández: Az én teljesítményem az idényben annyi volt, amennyit a körülmények és a lehetőségek megengedtek.
Mota: Decemberig felfelé ívelt a teljesítményem, utána jött a változás, akkor hullámzóvá vált, mint ahogy a csapatnak is.

Néhol lehetett hallani belső feszültségekről is a klubnál. Igazak ezek a hírek?
Hernández: Voltak belső feszültségek egész évben, a csapatunk nem csapatként működött. Nem tudtunk összekovácsolódni, ezért végeztünk ott, ahol.
Mota: Egy olyan csapatban, ahol ilyen sokféle nemzetiségű játékos van, arra lett volna szükség, hogy minél jobban egy irányban gondolkodjon és haladjon mindenki. De eléggé eltérőek voltak a célok, a gondolkodás, a kivitelezés, stb. Ezért nem tudtunk megállapodásra jutni egymás között, nem értünk egy csapattá. A pályán kívül is mások voltak a céljaink.

A szezon során két edzővel is dolgoztatok. Miben más a spanyol (Magí Serra) és a magyar (Rosta Miklós) szakember?
Hernández: Magíval több hangsúlyt fektettünk a taktikai felkészülésre, kevesebbet a fizikaira. Rosta Miklósnál mindez pont fordítva volt.
Mota: A két edző egymás ellentéte. Az egyik arra esküszik, hogy inkább taktikailag kell felkészíteni a csapatot, a fizikai része a játékosok felelőssége. A másik szerint „halálra” kell hajtani a játékosokat, és abból fognak jönni az eredmények. Magínak annak ellenére, hogy sokkal fiatalabb Miklósnál, komolyabb tapasztalata van az edzői pályán. Miklóst hirtelen dobták a mélyvízbe, ez azért kicsit meglátszott.

Hugo Hernández (Fotó: etokc.hu)

Mit gondoltok, mi lehet a spanyol edzők titka, hogy ilyen sikeresek a magyar csapatoknál és világszerte is?
Hernández: A spanyol edzők sokkal jobban odafigyelnek a játékosokra, meghallgatják őket, alkalmazkodnak hozzájuk. Próbálják mindenkiből egyénileg kihozni a maximumot. Amint korábban mondtam, több hangsúlyt fektetnek az elméleti dolgoknak, inkább ésszel, mint erővel oldják meg a feladatot.
Mota: Az egyik titok az lehet szerintem, hogy maximálisan hisznek abban, amit csinálnak, és pontosan tudják, hogy mit miért tesznek. Ez a rendszer egész Spanyolországban fel van építve. Az edzősködés az utánpótlásnál kezdődik, ezután végig kell járni minden lépcsőfokot. Ebből az következik, hogy az edzők sokkal felkészültebbek pedagógiailag. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a magyar szakemberek rossz irányba haladnának. Miklós csak pár hónapja van abban a helyzetben, hogy felnőtt játékosokkal foglalkozik, ezért még nem tudom őt felkészült edzőnek mondani.

Hogyan tovább? Jövőre is Győrben kézilabdáztok?
Hernández: Ebben az évben szögre akasztom a cipőmet, nem kézilabdázok tovább. Szeretnék egy kicsit otthon lenni a szeretteimmel és pihenni. Majd keresek civil munkát. Tervem, hogy a tengerparton nyissak egy bárt, remélem, az álmom valóra válik.
Mota: Most várom, hogy a családommal lehessek otthon. Hogy jövőre mi lesz, az majd kiderül. Reméljem, hogy sikeresebb szezonom lesz, mint most volt. (Romániában folytatja pályafutását, a szerk.)