Női BL: hová tűnt az ETO védelme?

Sokakat meglepett, hogy a Győri Audi ETO KC vereséggel kezdte a negyeddöntőt BL-ben. Ami viszont még jobban szemet szúrt, hogy a mérkőzésen 32 gólt kapott Ambros Martin csapata, ami nem megszokott eset a spanyol mesternél.

Ambros Martin (forrás: 24.hu)

Ambros Martin
(forrás: 24.hu)

2012 április elsején az ETO Bajnokok Ligája mérkőzést játszott az akkori egyik sztárcsapat, a román Valcea ellen. Bár a román alakulat 35:31-re diadalmaskodott, végül a magyar lányok örülhettek, hiszen összesítésben jobbnak bizonyultak ellenfelüknél, s be is jutottak a BL döntőjébe (amit abban az évben a Buducnost nyert). Bár maga a mérkőzés nem volt kiemelkedően emlékezetes, annyiban most mégis érdekes, hogy ez volt az utolsó olyan találkozó, amikor legalább 32 gólt kapott a magyar csapat BL-mérközésen, a vasárnapi metzi mérkőzést megelőzően. Abból a csapatból mindössze hárman voltak most a pályán. Eduarda Amorim, Görbicz Anita (ők akkor 19-et szórtak együtt), és Ana Gros, aki utolsó hónapjait töltötte Győrben, mielőtt Németországot is érintve Metzben kötött ki.

Azóta öt év telt el, kicserélődött a gárda, érkezett Ambros Martin, akinek a filozófiája egyértelműen a sziklaszilárd védekezésre épít, s akinek a vezetésével egy alig-alig áthatolható falat jelentett a győri védelem az utóbbi években. Ambros Martin ráadásul nem csak szimplán egy jó védelmet épített fel, de többnyire azt is elérte, hogy az aktuális csapata legalább 2-3 védekezési alapformációban hatékony legyen. Az elmúlt öt évben nem fordult elő, hogy ez a csapat a BL-ben 30 gól fölött kapjon, s bár játszott kifejezetten kemény, illetve könnyű csoportokban is, minden esetben 25 alatt maradt a kapott góljainak átlaga.

tabl

*Selejtezőkör nélkül. **Csak csoportmérkőzések

Nincs még egy hónapja, hogy az EHF külön összeállítást készített az ETO kiválóan működő 3:2:1 –es védelméről, ami blokkolta (az akkor még jobb állapotban lévő) Larvik csapatát, s amely eleve a legkevesebb gólt kapta idén is a BL eddigi szakaszában. A már említett összeállítás külön kitért arra, hogy jelenleg az Amorim-Broch kettős valószínűleg a világ legjobbja a védelem közepén. Ráadásul mellettük ott van kettesben Nycke Groot, aki elit szintű védekező játékos, illetve Nora Mörk, aki pedig felnőtt a feladathoz, s ha nem is vált világklasszis védővé, de megoldja a posztot.

Március eleje óta viszont valami történt a Győrrel, hiszen folyamatosan a korábbi átlaga felett kap jobb csapatoktól. Ebbe bele tartozik a Larvik elleni utolsó csata, a két FTC elleni meccs (benne az elveszített kupadöntő), és most a Metz elleni vereség. Ezek a tények legalább annyira figyelemre méltóak, mint a fenti számok. Ugyanakkor a mérkőzést látva, könnyen megválaszolható a címben feltett kérdés is. A Győr elit védekezése nem tűnt el. Helyenként megvillant a Metz ellen is, ám a teljes mérkőzést tekintve ezek az esetek elenyészőek voltak. Többnyire a védekezés nem volt összhangban, Ana Grost nem sikerült megfogni, helyenként létszámhátrányban is üres embereket találtak a franciák. Broch talán még nem volt 100%-os, Amorim sem hozta azt amit tud, Nycke Groot pedig saját bevallása szerint is rossz volt most. A jó hír az, hogy pár hét alatt nem felejtettek el kézilabdázni a győriek, de jól láthatóan valami csapatszinten nem működik az ETO-nál. Ami szerencse, hogy a gólban gazdag első találkozó miatt egy egyszerű, egygólos győzelem is elég lehet a csapatnak, s ha ez meg lesz, akkor még mindig van pár hete a spanyol mesternek, hogy bizonyítsa, miért is tartják az egyik legjobb védőgurunak a szakmában.

Hozzászólások

  1. kovacsfog

    Sajnos egyet kell értenem a leírt gondolatokkal. Valójában korábban mindig büszkék voltunk arra, hogy húsz kapott gól körül tudjuk tartani az ellenfelet. Ma ez csak a hazai bajnokságra igaz, de itt is vannak kivételek. Sok én úgy érzékelem, egy komolyabb mérkőzésen elfárad a csapat. Ilyenkor vissza nézve az adott mérkőzést arra gondolok, nem forog a csapat kellő képpen, hanem mindig ugyan az játszik. Szerintem lehetnek nálunk a világ legjobb játékosai, de ők is csak emberek, szükség lenne nagyobb forgatásra. Hasonlóan, mint a Veszprémnél három négy emberről húzzák a bőrt. Szerintem elfáradtak, ez pedig kizárólag már az edző felelősége.
    Sajnálatos a hétvégi eredmény, az azzal párosuló eredmény, de már estünk pofára a Vardar játéka miatt is. Remélem a történelem nem ismételi meg magát. Hajrá Magyar Kézilabda!

Vélemény, hozzászólás?